Takarító Cég - Rólunk

Stefi Clean Kft.

Szolgáltatásaink

Rólunk

Pár éve létrejött cégünk eleinte magánházak takarításával kezdte tevékenységét. A hírünk gyorsan terjedt, hála a precíz, megbízható, minden részletre kiterjedő munkavégzésünknek. Ekkor még alapító házaspárként mi magunk végeztük a munka gyakorlati részét is. Ennek köszönhetően a későbbiekben konkrét , valós segítséget tudtunk és tudunk nyújtani alkalmazottainknak gyakorlati kérdésekben is.

A partnereinkkel folytatott megbeszélések, személyes találkozások során pedig a megrendelt munka felmérését , és árajánlat elkészítését tette könnyebbé és egyben jóval hitelesebbé a komoly szakmai, gyakorlati múlt. Cégünk lépésről lépésre haladt előre nem ugrottunk fejest olyan megbízásokba amelyekre még nem voltunk teljesen felkészülve. Hozzáállásunk nem változott. Csak olyan munkát vállalunk amit kifogástalan színvonalon, partnereink igényeit maximálisan szem előtt tartva tudunk elvégezni. Ez a jelenlegi kapacitásunkat nézve a 20-30 nm-es lakástól kezdve a több ezer négyzetméteres irodaházakig terjed.

Fő profilunk mostanra az irodaház takarítás lett. A napi iroda takarítástól kezdve, a heti, havi, igény esetén évszakonkénti nagytakarítás az amit vállalunk, de magánházak, nyaralók, üzlethelyiségek takarítását is elvégezzük.

Mindig a szerződésben foglaltak szerint végezzük munkánkat, képzett, megbecsült kollégákkal, igény esetén olyan tisztítószerek alkalmazásával, melyek biztonságtechnikai adatlappal rendelkeznek.

Elsősorban budapesti irodákban dolgozunk, de adott esetben egész Pest megyében vállaljuk irodák,irodaházak takarítását.

Folyamatos kapcsolatban állunk megrendelőinkkel és kollégáink munkájának rendszeres ellenőrzésével biztosítjuk a makulátlan végeredményt.

Természetesen Önök a ragyogó tisztaságon kívül szinte semmit nem vesznek észre ebből, hiszen minden esetben munkaidőn kívül végezzük munkánkat. A takarítással járó összes terhet levesszük partnereink válláról, a szervezéstől a szerek beszerzésén át, a kollégák munkájának ellenőrzéséig terjedően.

Nem mi vagyunk a legolcsóbb szolgáltatást nyújtó cég. Azon cégek esetében, akik kizárólag áraikkal értékesítik szolgáltatásaikat, többnyire kéz a kézben jár az olcsóság az alacsony színvonallal. Mi nem esünk ebbe a hibába. Tapasztalt, a piaci trendek fölötti bérezéssel motivált kollégákkal dolgozunk akiktől elvárjuk a legmagasabb igényeket is kielégítő munkavégzést. Több jelenlegi partnerünknél is második körös befutók lettünk, miután az ár alapján választott szolgáltatók heteken belül elvéreztek a minőségi ellenőrzéseken.

Filozófiánk

Hisszük, hogy a kevesebb sokszor több. Mi nem értünk mindenhez. Nem tudunk kertet gondozni és építeni, homokfúvó és egyéb technikákat bevetni, klímaberendezéseket kitisztítani. Tudunk viszont irodaházakat és magánházakat takarítani pontosan, precízen, és megbízhatóan.

Ezt ígérjük és ezt garantáljuk.

Kollégáink már megjelenésükkel is rácáfolnak a szakmánkat érintő sztereotípiákra. Önmagukra, megjelenésükre – és ezáltal a munkájukra is – igényes alkalmazottakkal dolgozunk, akik ha kell, képesek önálló döntéseket hozni munkájuk során.

Megbízható takarító cég

Cégünk megbízhatósága akár legendásnak is nevezhető. Dolgozóink felkészültsége, alapossága és mindenekelőtt a feladatok kifogástalan elvégzésére való törekvésünk az, ami miatt érdemes minket választani. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy partnereink soha nem bontottak velünk szerződést sem rendes, sem rendkívüli formában.

Garantált elégedettség

Tökéletesség bármi áron! Ebben hiszünk és erre törekszünk!
Mindennél fontosabbnak tartjuk, hogy partnereink elégedettek legyenek az általunk elvégzett munkával!
Ezt pedig kizárólag a hibátlanhoz közelítő teljesítménnyel érhetjük el. Nem biztos, hogy minden esetben sikerül, de hogy törekszünk rá, azt garantáljuk.

Alapos irodaháztakarítás

A magánházaknál megszerzett tapasztalataink kiválóan kamatoztathatóak az irodák, irodaházak takarítása során. Pontosan ugyanolyan precizitással takarítjuk irodáink különböző felületeit is, mint bármelyik privát partnerünk villáját. Cégünk fokozott figyelmet szentel az irodaházak mellékhelyiségeire, mert tapasztalataink szerint ez az egyik kritikus pont versenytársaink jelentős részénél.

Elégedett ügyfelek

“A Stefi Clean Kft hosszabb ideje biztosítja irodaházunk tisztaságát.
Számunkra a megbízhatóságuk a legfontosabb és az, hogy pontosan tudjuk egyeztetni mire van szükségünk.
Jó szívvel ajánljuk Őket!”
Császár Dalma

Ügyvezető, Client Maker Kft.

“A Stefi Clean Kft.-vel, mint vállalkozással 2010. év óta dolgozunk együtt, mint a vállalkozásunk helyiségeinek tisztaságáért felelős partnerünkkel.
Cégünk teljes egészében megvan elégedve a Stefi Clean Kft által nyújtott szolgáltatással.
Nagyra értékeljük a rugalmasságukat, precíz munkavégzésüket továbbá kiemeljük, hogy ez idáig a szolgáltató megfelelt a cégünk által előírt belső és külső kritériumoknak.”

Némethné Görgényi Andrea Viktória

Ügyvezető, Unicont Plusz Könyvelőiroda

Kérdése van? Segítünk!

Adatvédelem elfogadás

12 + 15 =

Tóth Tamás László

Tóth Tamás László

ügyvezető

Telefon: 06(30)985-9791
Email: toth.tamas@irodahaztakaritas.com
Stefanovics Éva

Stefanovics Éva

ügyvezető

Telefon: 06(70)602-3840
Email: stefanovics.eva@irodahaztakaritas.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás